Ábrahám Dezső

1945 március 28 - április 5 - Átértékelődik a "felszabadulás napja"? A vörös hadsereg vérengzésben a nácikat is felülmúlta, állítja a 95 éves szemtanú és 70 éves lánya. Szenzációs bejelentések, emlékezések a legyilkoltak nyomában. Személyi előzetes: Ábrahám Dezső vagyok, 1930. július 7-én születtem Őrihodoson (Hodos). Mint tizenöt éves fiatal vettem részt kényszermunkán az ausztriai Borosgödörben. Pár nappal később az oroszok vittek kényszermunkára az ausztriai Oberpurklára (Halberain mellett), ahol nagybátyám halálos lövést kapott, én megsebesültem. 1945. május 9-én már Jugoszláviába érkeztem vissza, mivel Muravidéket újra elcsatolták Magyarországtól. 1949-ben az akkor jugoszláviai Hodosról Magyarországra szöktem, Szentgotthárdon éltem Aladár nagybátyámnál, (akinek fűrésztelepe és malma volt, később ezért, mint kulákot a családdal Hortobágyra internálták, Torontóban halt meg - 92 éves korábban), fafuvarozással foglalkoztam, majd még ebben az évben Budapestre költöztem nagyanyám testvéréhez, Laczó Viktorhoz, akinek kovácsműhelye volt a Budaörsi út - Hegyalja út sarkán. (A műhelyt 1954-ben bontották el, ma MOL benzinkút van a helyén.) Ugyancsak még ebben az évben protekcióval a Ganz Villamossági Gyárba kerültem, és mint segédmunkás dolgoztam. 1950-ben "sztahanovista" lettem, mivel az országban első voltam, aki több mint ezer százalékot teljesítettem, az éjszakai műszakban. (Nappal többen "túlszárnyaltak" (Pióker Ignác - haláláig jó barátom - Horváth Ede, Muszka Imre. Ezután "kiemeltek", bérelszámoló lettem negyedannyi fizetéssel. Sportoltam, kézilabdáztam. A sportot Tatabányán folytattam. Megalakítottam a nagypályás női kézilabda csapatot, országos bajnokságot is nyertünk. 1952-ben vissza, Budapestre kerültem, először az MTH-hoz (Munkaerő Tartalékok Hivatala), annak egyik Üllői úti Nevelőintézetébe, mint nevelő. Letettem a kézilabda játékvezetői vizsgát. Egy évre rá, nemzetközi kézilabda játékvezető lettem. (Szoros barátság fűzött Puskás Öcsihez, Papp Lacihoz és más neves sportolókhoz - a mai napig.) Munkahelyem a BTSB (Budapesti Testnevelési és Sportbizottság) lett. Kineveztek a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkárává, ahol ezt a tisztséget 1957 február 4-ig ("disszidálásomig") töltöttem be, amikor Ausztriába menekültem (Jakabházánál léptem át a határt, közel térdig érő hóban, 1957. február 4-én.) 1956-ban, a forradalom idején, október 25-től november 8-ig, a Fővárosi Tanács éjjel-nappalos ügyeletese lettem (amikor kapualjakon keresztül két nap után eljutottam odáig). Ausztriában megalakítottam a Magyar Menekült Sportolók Világszövetségét, elnöke Puskás Ferenc, személyem pedig főtitkára lett. Az eltiltott magyar labdarúgókat (Puskás, Kocsis, Czibor, Szolnok, D. Szabó, Garamvölgyi), a Világszövetségünk nevében én képviseltem a FIFA elnökségi ülésén, 1958. február 8-án - részbeni eredményességgel. Negyvennyolc magyar sportklubot szerveztem a világban. Tüdőbetegségem folytán, 1958 nyarán Svédországba, egy szanatóriumba mentem. Hat hónapi sikeres gyógykezelés után, Uppsalába kerültem a Pedagógiai Intézetbe, majd 1959 januárjában az északon lévő Arvidsjaurba helyeztek testnevelőnek. Mint edző és, mint játékvezető működtem. Fél év eltelte után Skellefteaba, majd dél-svédországi Tibróba helyeztek át. Ebben az időben én vezettem a legnagyobb kézilabda mérkőzéseket Svédországban. 1962. január 28-án (a legyőzhetetlen honvágyam miatt) egyéni kegyelemmel, hazajöttem Magyarországra. Budapesten, mint segédmunkás tudtam elhelyezkedni a Pálma Gumigyárban, majd egy levél után a XI. ker. Aga utcai Intézetbe neveztek ki testnevelő tanárnak. Közben háromszor is eljárást indítottak ellenem, izgatás, devizabűntett és más cselekmények miatt. Az izgatás az általam Svédországban készített "Puskás és a labdarúgás" című film bemutatása volt, több vidéki városban akkor, amikor Puskás nevének kiejtése is "bűncselekménynek, izgatásnak" számított. Végül 1965. február 4-én (amikor letelt volna büntethetőségem) Dr. Boócz Endre ügyész az iskolában letartóztatott, majd koholt vádak alapján (csalás, sikkasztás és két rendbeli állam ellenes izgatás), három évre ítéltek és 5 évre (!) eltiltottak a közügyektől. Állandó megfigyelés alá helyeztek egészen 1990-ig. Több mint négyszáz oldalas "irományt" kaptam a Történeti Hivataltól (Közte vannak a legnagyobb 56-os áruló, Szabó Miklós "Kerekes" fedőnevű ügynök "jelentései".) Kiszabadulásom után a váckisújfalui Tsz-nél helyezkedtem el, ahol rövid idő alatt az ország egyik legsikeresebben működő nyomdáját hoztam létre. Én hoztam be abban az időben Magyarországra az öntapadós anyagot, a fényvisszaverő fóliát, a thermograph nyomást és sok más újításom volt, melyek ma is eredményesek. Részem volt a Rubik-kocka elkészítésében. 1973-ban megnősültem, feleségem az a Jákó Vera volt, aki a legnépszerűbb dalénekesi (nóta) címet tudhatta magának. 1987-ben, 52 éves korában hunyt el, azóta az övé a "Nótakirálynő" cím. 1988 óta számos tiltakozó megmozdulást szerveztem az erdélyi magyarság védelmében (közte 1988-ban (!) a Budapest Sportcsarnokban, "Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk") itthon, és a világ számos pontján. 1990-től három éven keresztül Tőkés László püspök személyi képviselője voltam (a püspök úr sokáig nálam is lakott), számos külföldi út megszervezésével, köztük a most elhunyt pápával való találkozás egyik szervezője voltam (Kékessy Dezsővel). 1998 óta vagyok az 56-os Magyarok Világtanácsának a főtitkára (Bánkuti Gézát 1999-ben zártuk ki a szervezetből), a Magyarnóta Országos Egyesület elnöke, a Kis Regnum Kápolnáért Alapítvány kuratóriumi elnöke (2002-óta), őrtálló a Kossuth téren, 2002. május 27-étől! Budapesten lakom, feleségem Kovács Marika, aranykoszorús, Jákó Vera-díjas nótaénekes. Ezen rövid életrajzi tájékoztató a személyi hitelességet van hivatva alátámasztani, tehát nem a szokásos mesélők (ötvenhat, miegymás!) elbeszéléseit olvashatják a következőkben, hanem a valós tényeket, személyesen megélt, szomorú, valós történéseket.                            Tisztelettel, Ábrahám Dezső --------------------------------------------------------------------